|
Az idei Meleg Méltóság menete július 10-én rendbontás nélkül zajlott, de az alkalmazott öncenzúra, a résztvevők számának jelentős csökkenése, és a menet megrövidített útvonal miatt a 15 éves múltra visszatekintő rendezvény szakavatott megfigyelőkszerint kb. 10 évet fejlődött vissza.Az elmúlt két év atrocitásai után idén a Rendőrség arra hivatkozott, hogy az árvízi védekezés miatt nincs elég kordon a Hősök terétől a Belvárosig lezárni az útvonalat, ezért csak az Andrássy út Oktogontól kifele eső szakaszára adtak engedélyt a vonulás végrehajtására.
A Hősök terén gyülekező visszafogott, és elszánt felvonulók kimondottan kerülték a kihívó, polgárpukkasztó megjelenést. Nem volt szerencsés, hogy a felvonulás előtt pár nappal új főkapitány lépett hivatalba a Budapesti Rendőr-főkapitányságon aki nehezen kezelte a helyzetet. Pár órával a rendezvény előtt a BRFK. sajtóközleményt adott ki amelyben a közszemérem sértő magatartások esetén intézkedést helyezett kilátásba. Vajon mitől féltek? Az elmúlt 15 évben nem került sor közszemérem sértésre,a félmeztelen férfi felsőtest nyáron nem számít annak.
Minden esetre a kialakult közhangulatban egyetlen női ruhás transzvesztitát sikerült a sajtósoknak lencsevégre kapni, ő is nagyon visszafogott volt, így tényleg csak onnan lehetett tudni, hogy ott van, hogy a fotóriporterek körülvették. A média persze mindenáron eredményt akar produkálni, és annak nincs bulvár értéke, hogy 1500 átlagos megjelenésű ember egy felvonulással megmutatta, felvállalta azt, hogy a rejtőzködő szexuális kisebbség tagja. Így aztán a példányszám növelése végett az is megtörtént, hogy nem a budapesti, hanem a bécsi Pride képeit tették ki az egyik újság címlapjára mintha az itt Budapesten készült volna !
Nyilván lehetne sokkal színesebb felszabadultabb, karneválszerű is a budapesti felvonulás, ha nem lenne az esemény politikai harcok, és indulatok céltáblája.Az utóbbi években azonban egyre nagyobb rendőri biztosítás mellett zajlott a felvonulás, és egyre inkább öncélú lett. Szó nincs már arról, hogy a felvonulást bárki megnézze.Az idei felvonulás kezdetekor a rendőri vezetés azzal próbálkozott, hogy bejelentette, egyáltalán nem tud kordont felállítani. A szervezők határozottan kiálltak a felvonulás megtartása mellett, és ennek hatására kiderült még is van kordon.Igaz ez azt jelentette, hogy az Andrássy út minden keresztutcáját a következő kereszteződés magasságában lekordonozták, a menet egy steril területen vonult végig ahova csak az ott lakók léphettek be , és csak ők láthatták a menetet.
A menet így tehát zavartalanul végig tudott vonulni, de a jól értesült szélsőséges, árpádsávos hőbörgő tömeg már várta őket az Oktogon végénél felállított kordonnál. Mivel jobb a bajt elkerülni a menet nem ment el a kordonig, hanem egy utcával feljebb visszafordult. Kicsit jelképezve ezzel a hazai elfogadás, és tolerancia szint alakulását. Sajnos nem csak az Andrássy út területén fordultunk vissza, hanem időben is. Pálfi Balázs újságíró egyike azoknak akik a kezdetek óta részt vesznek, és tudósítanak a felvonulásról. Véleménye szerint az időutazás jó 10 éves visszafele.
A Hősök terére visszatért menet biztonságos távozását úgy oldották meg, hogy rendőri biztosítás mellett a résztvevők a földalatti szerelvényeivel a város különböző pontjaira szétszéledtek, hogy feltűnés nélkül elvegyüljenek a városi tömegben megússzák az egyenkénti levadászást, és verést azért mert vállalták nyíltan önmagukat pár óra erejéig.




   

|