A tanulmány szerint a  politikai preferenciák kevéssé befolyásolják a melegek megítélését.A magyar társadalom többsége továbbra sem nevezhető homofóbnak. A közvélekedés azt ugyanakkor elutasítja, hogy a melegek ügyéről közügyként lehessen beszélni. Ez továbbra is azt a veszélyt hordozza magában, hogy a felvonulásra 2007 óta rátelepedő szélsőjobboldal kisajátítja magának a témát, és így – a romakérdéshez hasonlóan – erősítheti az előítéleteket, továbbá elmérgesítheti a többségitársadalom és a meleg kisebbség viszonyát.

A Nyugat-Európában mára teljesen elfogadottá vált, jelentős turisztikai hasznot hozó melegfelvonulásokat Kelet-Európában, a többségi társadalmak egyelőre képtelenek tolerálni. Magyarországon például mára uralkodóvá vált az a nézet, hogy maga a felvonulás zavarja meg a köznyugalmat és generálja az erőszakos ellentüntetéseket. Ezeket azonban sokkal inkább a szélsőjobboldali csoportok aktivizálódása generálja, hiszen 2007-ig, azaz tíz éven keresztül nem történt rendzavarás a melegfelvonulások alkalmával.
Noha a sajtóban és a politikai közbeszédben megjelenő vélemények gyakran éles politikai törésvonalat jeleznek a melegek megítélésében bal- és jobboldal között, valójában a melegek társadalmi megítélésében kevéssé játszanak szerepet a politikai preferenciák. A melegeket és a leszbikusokat elutasítókra sokkal inkább az erősebb vallásosság és a magasabb életkor a jellemző, mint a tudatos jobboldaliság. A pártok ezért tartózkodnak attól, hogy látványosan megnyilvánuljanak a melegek ügyével kapcsolatban.

A melegek társadalmi megítélése nemzetközi összehasonlításban Magyarország a kelet-közép európai régió melegekkel kapcsolatban közepesen előítéletes országai közé sorolható. Bár a rendszerváltás óta folyamatos a diszkriminatív jogi szabályozás lebontása, ez a mindennapi intoleranciát aligha szünteti meg: a melegek többsége számára a társadalom különböző színterein (család, iskola, kortárscsoport, munkahely stb.) csak akkor kerülhető el a kirekesztés, ha „rejtőzködnek”, ha magánéletüket eltitkolják saját környezetük elől.
A hazai társadalomban a melegeket elutasítók magukat inkább jobboldalinak tartják, ugyanakkor a teljesen toleráns válaszadókhoz képest nem pozícionálják magukat lényegesen messzebb a politikai bal-jobb skálán. Egyes régiós országokban – például Bulgáriában, Csehországban és Szlovákiában – éppen fordított a helyzet: a legelutasítóbbak jellemzően baloldali beállítottságúak.
A melegeket és a leszbikusokat elutasítókra tehát sokkal inkább az erősebb vallásosság és a magasabb életkor a jellemző, mint a tudatos jobboldaliság.

Kelet-Európa nem tűri a melegfelvonulásokat !
Nyugat-Európában is vannak viták a melegjogokról, főként a házasodás és az örökbefogadás kérdésről, a melegfelvonulások azonban mindenhol elfogadott eseménynek számítanak. Idén például június 19-én Berlinben 600 ezren vettek részt az ottani, az ahhoz kapcsolódó megemlékezések egy részén minden német parlamenti párt képviseltette magát. Egy héttel később Párizsban 800 ezren vonultak fel. A menetet vezető politikusok nyitották meg, és főként a baloldali pártok, a szakszervezet, valamint a különböző vallási felekezetek melegjogokat támogató egyesületei képviseltették magukat.

A kelet-európai melegfelvonulások ehhez képest botrányos, gyakran fizikai erőszakkal fenyegetett eseményeknek számítanak: idén májusban és júniusban szinte mindenhol megzavarták a rendezvényeket:

•    Litvániában füstbombákkal támadták meg az első balti melegfelvonulást (Baltic Pride). Az ellentüntetőket a rendfenntartók könnygázzal visszaszorították. Felmérések szerint a rendezvénynek a lakosság mintegy háromnegyede szerint nem lett volna helye Vilniusban.
•    Szlovákiában szélsőjobboldali csoportok könnygázzal támadtak a felvonulókra, verbálisan és tettleg is inzultálták őket, emiatt a menet útvonalát módosítani is kellett. Szlovákia egyetlen vezető politikusa sem volt hajlandó arra, hogy szolidaritást vállaljon a megkülönböztetésük ellen tiltakozó melegekkel. Az első pozsonyi pride egyes politikusok részéről inkább negatív reagálásokat váltott ki. Az SNS a felvonulás betiltását követelte. A szélsőjobboldali Szlovák Testvériség pedig ellenrendezvényt helyezett kilátásba Pozsonyban „A család jövőjéért, a perverzek ellen” mottóval.
•    Bulgáriában is heves tiltakozások előzték meg a rendezvényt, de az a szélsőjobboldali csoportok és egy ortodox püspök fenyegetése ellenére, az erélyes rendőri fellépésnek köszönhetően incidensek nélkül zajlott le. A menet pontos útvonalát is az utolsó pillanatig titokban tartották, a szervezők a fesztivál honlapján tanácsokat adtak a résztvevőknek, hogyan előzzék meg az atrocitásokat a felvonulás előtt és után.
•    Oroszországban június 26-án szerették volna megtartani a melegszervezetek a felvonulásukat, azt azonban a szentpétervári önkormányzat nem engedélyezte.
•    Magyarországon 1997 óta rendeznek melegfelvonulásokat, a politikai közbeszéd fontos témájává csak 2007-től vált a rendezvény, mivel a felvonulókat ekkor érték először atrocitások az ellentüntetők részéről, majd ez a következő években is megismétlődött. Az idei Budapest Pride nyitó napján is volt már egy kisebb atrocitás, a rendezvényt ugyanis szélsőjobboldali aktivisták igyekeztek megzavarni. Világos tehát, hogy a felvonulás körüli utcai rendbontások csak azt követően kezdődtek, hogy a 2006. őszi zavargások után olyan – elsősorban a szélsőjobboldalhoz köthető – tüntetőcsoportok szerveződtek, amelyek azóta is folyamatosan keresik a különböző alkalmakat arra, hogy megmutathassák magukat. Ennek következménye az is, hogy a melegfelvonulásokat megelőző politikai-közéleti diskurzus már sokkal inkább szól a szélsőségesek elleni küzdelemről, a gyülekezési jog, illetve a rendőri biztosítás kérdéseiről, mint a melegek ügyéről.

Forrás: Political Capital